6. Fejezet

-Tessék?-szóltam bele a telefonba
-Noah-val beszélek?-szólt bele egy ismeretlen hang
-Igen én vagyok az.
-Ohh szia, én Emily Joss vagyok, Simon Cowell asszintense, így más tiszta a kép?-nevetett a telefonba
-Jó napot, mi történt?
-Jajj semmi rosszra ne gondolj csak megkért Simon, hogy téged feltétlen értesítselek arról, hogy az X-faktor menetrendje változni fog, és hogy ma délután 4re gyere be a székházhoz, és mindent elmondanak mindenkinek.
-Köszönöm, hogy szóltál, ott leszek.
-Szia Noah.-köszönt el
Ahogy letettem a telefont, visszaborultam az ágyamra, és elkezdtem agyalni, hogy miben változhat meg a műsörnek a rendje? Érdekes. Aztán persze ismét eszembe jutott a tegnap este, és Daisy szavai. "Tudja a telefonszámod? Nem. Tudja hol laksz? Nem."
Rossz beismerni, de teljesen igaza van.

*Daisy szemszöge
Az állásinterjúm volt az eddigi legjobb dolog az életemben. Felvettek, és nem is akárkihez. Én fogom Olly Murst öltöztetni mindegy egyes megjelenésénél. Nagyon izgatott vagyok.
Ahogy hazaértem csak annyit láttam, hogy Noah még mindig az ágyban fekszik.
-Noah kelj már fel. Lassan 3 óra.
-Mi??? 3 óra??-pattant fel azonnal
-Igen...amúgy meg felvettek.-kezdtem el ugrálni
-Úrsiten Daisy, nagyon büszke vagyok rád.-ölelt meg.-Viszont nekem rohannom kéne, mert 4re a székházhoz kell érnem, mert ilyen X-faktoros megbeszélés lesz.
-Ja igen tényleg jó, hogy eszembe jutattod, hogy az én barátnőm hamarosan sztárrá fog válni.
-Gyorsan elmegyek tusolni, addig kérlek készíts ki nekem valami jó kis ruhát, teeee te kis stylist.
Noah szószerint berontott a fürdőbe, én pedig elkezdtem a ruhái között turkálni. Ezt választottam neki:

-Fúh Daisy, ebbe biztos jó leszek?-nézett végig magán Noah
-Nem a külsőd fogja eldönteni, hogy a versenyben maradsz-e, hanem a hangod drága, de kibaszott gyönyörű vagy.-adtam a válaszomat
-Köszönöm.-ölelt meg
-Na hajrá, és csak ügyesen tudod.

*Noah szemszöge
Vészesen közelítettem a székház felé, és a szívem rohamosan verni kezdett, mégis ezen múlik az elköevtkezendő életem. Mikor beértem lejelentkeztem a recepciós pulton, és megkaptam az utasítást, hogy melyik terembe kell mennem. Elérkeztem a 10es számú ajtóhoz, majd benyitottam. A terem tök üres volt. Egy árva lélek nem volt ott. Rohadt ideges lettem, hogy most a franc fog történni, de inkább leültem egy székre, mert éreztem hogy a pulzosom az egekben van, és el fogok ájulni. Pár perce már biztos ott ülhettem amikor benyitott egy ismeretlen emberke.
-Noah vagy ha nem tévedek, ugye?-szólított meg egy körübelül 40 éves férfi
-Igen igen jó napot.
-Akkor elmondok neked pár dolgot, de készülj fel mert izgalmas órák állnak előtted.
-Úristen nagyon félek.
-Arra semmi szükség, sok jót hallottam már rólad. Tehát egy szó mint száz az műsör időpontját sokkal előrébb hozták mint kellett volna. Az élő adás 1 hét múlva el fog kezdődni.
-Az meg hogy lehet? Még ki se választották a csapatokat és a mentorokat.
-Ez így van. Azért vagy ma itt, hogy ezek meg legyenek. A felvételek alapján kiválasztottak az ítészek embereket akiket még szelektálni fognak az élő adás előtt. Ami azt jelenti, hogy hamarosan kapni fogsz 1 óra felkészülési időt, majd a mentorod, és a mentorod segítője elé kell majd állnod, és egy olyan produkciót kell előadnod, ami megfogja a mentorodat győzni, hogy te igenis az élő adásba vagy való. Érthető?
-Hogy tessék? Jézusom...nekem ezt még fel kell fognom.
-Na kislány sok szerencsét.-megsimogatta a fejemet, és ott hagyott egyedül.
Hirtelen fel se fogtam, hogy mi történik velem. Amit egyedül tehettem az az volt, hogy felhívtam Daisy-t segítséget kérni.
-Daaaaisy.-sikítottam bele a telefonba
-Noah?!
*Elmeséltem neki a történteket*
-Mit énekeljek basszus? Jézusom meg fogok halni
-Nyugalom! Nagy levegő ki és be. Szerintem ami a legmegfelelőbb lenne erre a pillanatra, az a Moments, az egyik legszebb zene amit valaha hallottam.-válaszolt Daisy.-Ja és hallottam, hogy énekelted azt már a zuhany alatt, és nagyon jó volt.-tette hozzá
-Biztosan? Jézusom, nem tudsz most idejönni?
-Noah..engem oda nem engednek be, meg takarítok itthon, de lélekben ott leszek tudod. Nagyon szeretlek, és menni fog minden. Büszke vagyok rád.
-Köszönöm.-mondtam, majd letettem a telefont, és elkezdtem gőzerővel gyakorolni.
*1 óra múlva
-Noah?-lépett be az ajtón egy kedves nő
-Itt az idő?-kérdeztem vissza
-Itt bizony. Hajrá.
A nő megmutatta az utat, hogy merre kell mennem. Izgultam mint az állat, minden miatt. Ki lesz a mentorom? Ki lesz a mentorom segítője? Hogy fogok énekelni? Tovább fogok-e jutni? Azt az érzést nem kívánom senkinek sem. Megérkeztem a helyszínre, de azon a bizonyos ajtón nem mertem benyitni.
-Menni fog Noah. Ügyes vagy. 1 2 3.-mondtam magamban, majd háromra benyitottam az ajtón, és hatalmas sokkot kaptam.
-Sziasztok.-köszöntöttem remegő hangon a mentoromat, és az ő segítőjét.
-Szia Noah.-köszönt Simon. Igen őt lett ezek szerint a mentorom
-Szia Noah.-köszönt a segítője, aki nem más volt mint...Harry Styles.
-Mivel készültél Noah?-kérdezett Simon
-One Directiontől a Momentset hoztam.
-Na akkor felettébb vagyok kíváncsi mosolygott Harry, majd elkezdődött az életem legfontosabb 3 perce.

*Eközben Daisy szemszöge
Noah hívása teljesen felzaklatott engem is. Igaz azt mondtam neki, hogy nem tudok oda menni, del elfogok menni, hiszen ott kell lennem vele, ezért beültem egy taxiba és Noah-hoz siettem.
Az épületbe a bejutás simán ment, majd a hangok felé kezdtem el menni, és meghallottam ahogyan éppen Noah énekel. Leültem a földre, és könnyezve hallgattam végig ahogyan énekel, és lejátszóott előttem az eddigi közös életünk, és hihetelen, hogy most itt ülök, és hallgatom a legjobb barátnőmet ahogyan a jövőjéért énekel. Csodálatos. Hallottam, ahogy vége lett az éneknek, és észrevettem, hogy valaki nyitja az ajtót, gyorsan felpattantam.
-Hát te mit keresel itt?-nézett rám Harry
-Te mit keresel itt?-szóltam vissza
-Én vagyok Simon segédje úgymond.
-Az szép. Én igazából Noah-t hallgattam. Imádom a csajt.
-Nagyon tehetséges. Amúgy meg éppen a büfébe indultam rohadt éhes vagyok.-nevetett.
-Ne is említsd a kaját... reggel óta nem ettem.
-Akkor mi a kérdés? Gyere vendégem vagy a büfébe.-invitált Harry, bár ekkor még nem sejtettem, hogy mekkora lavinát indítunk el, egy büfézéssel.